Focus On

Ideje arra koncentrálni, ami igazán számít.


A túl sok ülés tényleg halálos?
A túl sok ülés tényleg halálos?
Reprezentatív felméréssel bizonyították, hogy a túl sok ülés és az inaktív életmód bizony halálos.

Egy kutatásban több mint 149.000 embert vizsgáltak 9 éven keresztül, és statisztikailag jelentős összefüggést találtak a túl sok ülés és a halál között. A konklúzióban egyenesen úgy fogalmaztak, hogy a több ülés magasabb halálozási kockázattal jár minden halálozási esetben, és a szív- és érrendszeri…

Új stratégia a vakációs hízás ellen
Új stratégia a vakációs hízás ellen
Ha naponta méred a súlyodat, kevesebbet hízhatsz – állítják egy új amerikai tanulmány szerzői

Az ismerőseim közül valaki esküszik a fürdőszobai mérlegre, valaki pedig nem is tart otthon, mert minek. Beismerem, eddig nem láttam összefüggést a súlymérés és a fogyás között (inkább a súlymérés és a stressz között), sosem gondoltam volna, hogy a napi mérlegelés segíthet leadni pár kilót. De egy…

Túltoltam?
Túltoltam?
Vannak, akik tudnak pihenni, és vannak, akik nem

Többektől hallom az utóbbi hetekben, hogy túltolták, túlpörögték magukat. Ezek az emberek karikás szemmel, energiahiányosan, ólomsúlyokkal magukon próbálnak meg tovább menni. És mindegyikük állítja, hogy nincs ideje pihenni. Van az a bölcs mondás, hogy ha éhes vagy, egyél. Ha szomjas, igyál. Ha…

Első szabály: sportolj! A második: okosan sportolj!
Első szabály: sportolj! A második: okosan sportolj!
A magyarok 75 százaléka legalább 2,5 órát ül naponta, az élmezőny 8,5 órát.

Sportolni jó, sportolni egészséges. Ezt mindenki tudja. Mégsem mozgunk. És aki mozog, az sokszor hibásan teszi, ami még többet is árthat, mint amennyit használ. Egy friss közvéleménykutatás szerint a magyar embereknek csupán 33 százaléka mozog rendszeresen, ebből pedig 11 százalék vallja, hogy…

Visszértágulat a lábadon? Így segíts a tüneteken!
Visszértágulat a lábadon? Így segíts a tüneteken!
Hajlam, életmód, civilizációs betegség – mind oka a visszérproblémáknak

Magyarországon a felnőtt lakosság körülbelül 40 százaléka szenved visszérbetegségtől. A milliméteres, ún. seprűvénák még csak esztétikai problémát okoznak a lábon, az akár centiméteres tágulatok viszont komoly egészségügyi kockázattal is járnak. Mint a legtöbb betegség esetén, a…

Ülőmunkát végzel? Így előzd meg a szövődményeit!
Ülőmunkát végzel? Így előzd meg a szövődményeit!
ha csak öt perced lenne megmozgatni a tagjaidat

Az ülőmunkát végzőknek a munkaidő alatt ajánlott minden órában elvégezniük néhány gyakorlatot, főként a vénák egészségének érdekében. Ülés közben is fontos az izommegfeszítés és a nyújtózás, amivel a keringést az egész testben fel lehet élénkíteni. Enélkül keringési problémák (visszér,…

Mi nem pénzkérdés?
Mi nem pénzkérdés?

  Lelövöm a poént: minden az. Döntéseinket befolyásolja az anyagi helyzetünk. És itt most nem arra gondolok, hogy kevesebb pénzzel nem az ötcsillagos szállodába megyünk nyaralni, hanem sátorozunk. Mert akinek nincs pénze, az nyaralni sem megy. Azok, akiknek a megélhetése hónapról-hónapra…

A pesszimizmust nem választjuk
A pesszimizmust nem választjuk
Egy agyi terület lehet a felelős azért, ha sokkal rosszabb színben látjuk a világot.

A pesszimista ember gyakran hallhatja, hogy legyen már kicsit pozitívabb, mindig nézze az élet napos oldalát, és koncentráljon a jóra. Mondani könnyű, de megtenni vajon miért olyan nehéz? A pesszimizmus leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az ember hajlamos sokkal inkább egy történés lehetséges…

Focus On

A FocusOn blog a testi, lelki, szellemi egészség témáira koncentrál.

Friss topikok

Címkék

1848-49-es forradalom és szabadságharc (1) acroyoga (5) agresszió (1) agy (12) ajándék (1) alvás (1) átlaghőmérséklet (1) bántalmazás (1) befagyasztva (1) betegség (1) boldogság (1) döntésképes (1) egészség (23) egészségmegőrzés (1) egészségnevelés (9) egyenjogúság (1) életkor (1) életmódváltás (1) elhízás (1) ENSZ (2) érintés (1) érzelem (1) Európai Unió (1) fájdalomcsillapító (2) fascia (1) fegyver (1) felmelegedés (1) férfiak (1) fogadalom (1) fogamzásgátlás (1) Föld (5) gyerek (7) gyereknevelés (5) hőség (1) immunrendszer (1) iskola (1) jóga (7) karácsony (1) kiállítás (1) klíma (3) klímaváltozás (3) kommunikáció (11) környezetvédelem (1) kötőszövet (1) kutatás (18) láb (1) lélek (14) Magyarország (1) masszázs (1) meditáció (1) megkönnyebbülés (2) mentálhigiéné (1) migráció (1) mozgás (14) mozgásszegyény életmód (4) műanyag (1) munkaügyi központ (1) nagykorúság (1) nők (2) okostelefon (2) oktatás (7) Olimpia (1) önkéntes (1) onlinetanfolyam (2) párkapcsolat (1) pénz (2) politika (1) psziché (21) pszichológia (1) Rio (1) siker (13) sport (1) stresszkezelés (7) stresszoldás (10) találmány (1) tanács (1) tanár (2) tanfolyam (1) tanulás (2) társas kapcsolatok (11) természetvédelem (10) test (8) thaimasszázs (1) tudomány (24) túlfogyasztás (1) túlpörgés (1) újév (1) ülőmunka (3) unalom (2) ünnep (1) USA (2) vélemény (13) véna (2) videó játék (1) Világörökség (1) visszér (2) visszértágulat (2) WWF (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása