Focus On

Ideje arra koncentrálni, ami igazán számít.

Túltoltam?
Vannak, akik tudnak pihenni, és vannak, akik nem

Többektől hallom az utóbbi hetekben, hogy túltolták, túlpörögték magukat. Ezek az emberek karikás szemmel, energiahiányosan, ólomsúlyokkal magukon próbálnak meg tovább menni. És mindegyikük állítja, hogy nincs ideje pihenni.

quit.jpg

Van az a bölcs mondás, hogy ha éhes vagy, egyél. Ha szomjas, igyál. Ha fáradt, akkor pedig pihenj le. És most te is azt mondod, hogy ja perszeHa ez ilyen könnyű lenne!

Kapcsolat önmagammal

Az ember (tisztelet a kivételnek) elvesztette a természetes kapcsolatot a testével, vagyis vagy nem képes fogni a saját jelzéseit, vagy érzékeli, de nem vesz róluk tudomást. Addig, amíg nem jön egy komolyabb tünet, betegség, ami szó szerint levesz a lábról.

videoblocks-detail-of-a-couples-legs-by-the-river-relax-chatter-fun_bbrvn3n5z_thumbnail-full01.png

Születésekor rendelkezünk ezekkel a reflexekkel, a nevelés az, ami felülír. Ha egy gyereknek azt mondják, hogy addig nem állhat fel az asztaltól, amíg nem ette meg az ebédet, vagy ha sír, kap egy szelet nasit, akkor a szülők éppen az éhségérzet-teltségérzet ösztönét kódolják át. Ha éjszaka megnézel még egy filmet alvás helyett, akkor az alvás-ébrenlét ritmusodat bolygatod meg. Ha a kimerültség ellen megiszol egy energiaitalt, akkor kikapcsolod a vészjelző készülékedet, ami azt mondja: pihenj!

Edzés, mozgás, aktivitás

Egy uniós felmérés szerint az európai lakosság 46 százaléka 2017-ben egyáltalán nem sportolt. Mellettük él a másik véglet, ők a folyamatos aktivitásban lévők, akik munka mellett futnak, edzenek, úsznak, táncolnak, jógáznak, kipróbálnak mindent, órára pontosan be van osztva az idejük. Nekik találták fel a nonstop fitnesz termet, az este kilenckor induló jógaórát, a hajnali  spinninget.

Hol az egyensúly?

Megfigyeltem, hogy kétféle fő mentalitással érkeznek hozzánk az emberek acroyoga órára. Az egyik a berobbanó típus, aki az első óra után hatalmas lelkesedéssel újságolja, hogy életében nem volt még ilyen élményben része (amit örömmel el is hiszek), megtalálta élete mozgásformáját, ezentúl csak ezt fogja csinálni. Közülük a legtöbben (persze itt sem mindenki) néhány alkalom után eltűnik. Már megtanultam, hogy náluk a kitartás nehezített pálya, a kezdeti lendület hamar alábbhagy. A másik csoportban vannak a „nyugodt nyerők”, ők lassan melegszenek bele, szemlélődnek, gyűjtik a benyomásokat. Közülük sokan tartósan járnak az óráinkra, komoly fejlődésen mennek keresztül, egyszerűen azért, mert kitartóak. Félreértés ne essék, ők is lelkesek, csak nem rohannak, hanem vihető tempóban kocognak, ezért tovább bírják az iramot, mint sprinter társaik.

Élményszerzés vs. élményhabzsolás

Nagyon jó a carpe diem, jó dolog, ha megéljük az életünket, és még jobb, ha aktívan tesszük mindezt. De a kiégéssel, a túlpörgéssel nem árt óvatosan bánni. Nem attól lesz tartalmas az itt töltött nyolcvanvalahány év (optimista vagyok), hogy ezerféle dolgot csinálunk, hanem attól, hogy amit csinálunk, azt felfogja az agyunk. Popper Péter szerint a rohanás ismérve, hogy nem tudunk adaptálódni, a rengeteg inger mindenhonnan támad, mi pedig képtelenek vagyunk feldolgozni azokat.

Bírod az egyedüllétet?

Az előbb említett pszichológus egyik előadásán mesélte, hogy egy asramba való befogadásakor a felvételi beszélgetésen azt kérdezték tőle, milyen a vallás itt Magyarországon. És amikor Popper elkezdte sorolni a felekezeteket, akkor azt mondta neki a vezető, hogy álljon meg, mert a vallás nem ez, hanem az, amit az ember akkor csinál, amikor egyedül van. Hát mi van akkor? Szerintem a legtöbb emberben szorongás. Mert az egyedüllétben csend van. Ott nincs program, nincs társaság, és ha nem nézed a telefonodat, nem kapcsolod be a tévét, akkor már tényleg igazán rosszul kezded magad érezni. Pedig ilyen időszakok szükségesek ahhoz, hogy felvedd a ritmust. Hogy alkalmazkodj, hogy zsilipelj, hogy szűrj, hogy lenyugodj.

Csend

A pihenés egyik legfontosabb kritériuma, hogy minél inkább eltávolodjunk a minket körülvevő ingerözöntől. A vizuális ingerek, a hangok, az emberi interakciók tengeréből néha kikecmeregni igazi felüdülés. Ehhez nem kell messzire menni, elég, ha otthon adunk erre magunknak egy csendes félórát. Ennyi kezdetnek már elég.

colour-blog-1170x693.png

Rutin

Egy menetrend felállítása nagyon gyakran olyan megnyugvást hoz a rohanó ember életébe, amelyről nem is álmodott. Írj listát a teendőidről, állíts fel fontossági sorrendet, és adj lehetőséget bizonyos fokú rugalmasságra. Tanulj meg nemet mondani programokra, hívásokra, ha érzed, hogy sok lenne, vagy találj nekik más időpontot. És iktass be pihenőidőt!

Alvás

Szánj időt az alvásra! Ezt a közhelyesnek tűnő mondatot mindenki érti, akinek gondjai vannak a nyugodt alvással

Nem állítok fel kategóriákat, hogy emez jó, amaz pedig rossz. Van, aki így szereti, van, aki úgy. De egy biztos: pihenésre mindenkinek szüksége van. Pihenni pedig művészet. Tanuld meg te is!

Íme, egy korábbi cikk a témában, 3 trükk, ami instant megkönnyebbülést hoz.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://focusonblog.blog.hu/api/trackback/id/tr2514731287

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Focus On

A FocusOn blog a testi, lelki, szellemi egészség témáira koncentrál.

Friss topikok

Címkék

1848-49-es forradalom és szabadságharc (1) acroyoga (5) agresszió (1) agy (12) ajándék (1) alvás (1) átlaghőmérséklet (1) bántalmazás (1) befagyasztva (1) betegség (1) boldogság (1) döntésképes (1) egészség (23) egészségmegőrzés (1) egészségnevelés (9) egyenjogúság (1) életkor (1) életmódváltás (1) elhízás (1) ENSZ (2) érintés (1) érzelem (1) Európai Unió (1) fájdalomcsillapító (2) fascia (1) fegyver (1) felmelegedés (1) férfiak (1) fogadalom (1) fogamzásgátlás (1) Föld (5) gyerek (7) gyereknevelés (5) hőség (1) immunrendszer (1) iskola (1) jóga (7) karácsony (1) kiállítás (1) klíma (3) klímaváltozás (3) kommunikáció (11) környezetvédelem (1) kötőszövet (1) kutatás (18) láb (1) lélek (14) Magyarország (1) masszázs (1) meditáció (1) megkönnyebbülés (2) mentálhigiéné (1) migráció (1) mozgás (14) mozgásszegyény életmód (4) műanyag (1) munkaügyi központ (1) nagykorúság (1) nők (2) okostelefon (2) oktatás (7) Olimpia (1) önkéntes (1) onlinetanfolyam (2) párkapcsolat (1) pénz (2) politika (1) psziché (21) pszichológia (1) Rio (1) siker (13) sport (1) stresszkezelés (7) stresszoldás (10) találmány (1) tanács (1) tanár (2) tanfolyam (1) tanulás (2) társas kapcsolatok (11) természetvédelem (10) test (8) thaimasszázs (1) tudomány (24) túlfogyasztás (1) túlpörgés (1) újév (1) ülőmunka (3) unalom (2) ünnep (1) USA (2) vélemény (13) véna (2) videó játék (1) Világörökség (1) visszér (2) visszértágulat (2) WWF (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása