Focus On

Ideje arra koncentrálni, ami igazán számít.


A világvége lassú lesz és fájdalmasan hosszú
A világvége lassú lesz és fájdalmasan hosszú
Az emberek szeretik a megszokottat, lusták és azt hiszik, övék a mindenség. Ezért nehéz átvinni azt az információt, hogy veszélyben van az általunk ismert világ

A Föld nem tűnik el, de mi emberek hamarosan eltűnünk, és sajnos nem apokaliptikus hirtelenséggel, hanem lassú kínlódással. Ebben benne lesz a vízhiány, az éhezés, a háborúk, és a járványok is. Mint egy olyan világvége mozi, amibe mindent egyszerre sűrítenek bele a hatás kedvéért. Csak itt nincs…

Elértük az idei túlfogyasztást
Elértük az idei túlfogyasztást
Idén augusztus 8-ra az emberiség a Föld egész évre elegendő erőforrását elhasználta

Idén augusztus 8-án jött el a túlfogyasztás világnapja. Tavaly ez a nap öt nappal később, augusztus 13-án köszöntött ránk. Mindazzal, amit mostantól év végéig fogyasztunk, már a bolygó tartalékait éljük föl. Itthon egy évben 1,3 Magyarországnyit fogyasztunk, ha pedig mindenki úgy élne, ahogy mi,…

Minden, ami szép volt
Minden, ami szép volt
A klímaváltozás az egyik legnagyobb fenyegetés a világörökségi helyszínekre

  Újabb érdekes hír látott napvilágot a klímaváltozással kapcsolatban. Kutatók, az ENSZ Környezetvédelmi Programja (United Nations Environment Program), az UNESCO Világörökség Bizottsága és az Aggódó Tudósok Uniója (Union of Concerned Scientists) szerint a szélsőséges időjárási viszonyok jelentik…

Focus On

A FocusOn blog a testi, lelki, szellemi egészség témáira koncentrál.

Friss topikok

Címkék

1848-49-es forradalom és szabadságharc (1) acroyoga (5) agresszió (1) agy (12) ajándék (1) alvás (1) átlaghőmérséklet (1) bántalmazás (1) befagyasztva (1) betegség (1) boldogság (1) döntésképes (1) egészség (23) egészségmegőrzés (1) egészségnevelés (9) egyenjogúság (1) életkor (1) életmódváltás (1) elhízás (1) ENSZ (2) érintés (1) érzelem (1) Európai Unió (1) fájdalomcsillapító (2) fascia (1) fegyver (1) felmelegedés (1) férfiak (1) fogadalom (1) fogamzásgátlás (1) Föld (5) gyerek (7) gyereknevelés (5) hőség (1) immunrendszer (1) iskola (1) jóga (7) karácsony (1) kiállítás (1) klíma (3) klímaváltozás (3) kommunikáció (11) környezetvédelem (1) kötőszövet (1) kutatás (18) láb (1) lélek (14) Magyarország (1) masszázs (1) meditáció (1) megkönnyebbülés (2) mentálhigiéné (1) migráció (1) mozgás (14) mozgásszegyény életmód (4) műanyag (1) munkaügyi központ (1) nagykorúság (1) nők (2) okostelefon (2) oktatás (7) Olimpia (1) önkéntes (1) onlinetanfolyam (2) párkapcsolat (1) pénz (2) politika (1) psziché (21) pszichológia (1) Rio (1) siker (13) sport (1) stresszkezelés (7) stresszoldás (10) találmány (1) tanács (1) tanár (2) tanfolyam (1) tanulás (2) társas kapcsolatok (11) természetvédelem (10) test (8) thaimasszázs (1) tudomány (24) túlfogyasztás (1) túlpörgés (1) újév (1) ülőmunka (3) unalom (2) ünnep (1) USA (2) vélemény (13) véna (2) videó játék (1) Világörökség (1) visszér (2) visszértágulat (2) WWF (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása