Focus On

Ideje arra koncentrálni, ami igazán számít.

Új stratégia a vakációs hízás ellen
Ha naponta méred a súlyodat, kevesebbet hízhatsz – állítják egy új amerikai tanulmány szerzői

Az ismerőseim közül valaki esküszik a fürdőszobai mérlegre, valaki pedig nem is tart otthon, mert minek. Beismerem, eddig nem láttam összefüggést a súlymérés és a fogyás között (inkább a súlymérés és a stressz között), sosem gondoltam volna, hogy a napi mérlegelés segíthet leadni pár kilót. De egy új tanulmány érdekes eredményre jutott.

gty_scale_js_150113_16x9_992.jpg

Az senkinek sem újdonság, hogy a vakáció és az ünnepek a leginkább felelősek az év közbeni legrövidebb idő alatt felszedett pluszkilókért, amik aztán egész évben ott is maradnak rajtunk. Így azt is mondhatjuk, hogy a szünidőnek bizony hosszú távú egészségügyi hatásai vannak, és nem csak pozitív értelemben. Ezért is lettek kíváncsiak amerikai kutatók arra, hogyan lehet megelőzni a vakációs súlygyarapodást.

Az Obesity Societyben megjelent cikk szerint 111, 18-65 év közötti felnőttet vizsgáltak 2017. novembere és 2018. januárja között. A vizsgálatot egy 14 hetes utánkövetés zárta. Azok a résztvevők, akik naponta mérték a súlyukat, és az eredményeikről grafikonos visszajelzést is kaptak, vagy nem híztak, vagy még le is adtak kilóikból. A kontrollcsoport tagjai - ők nem mérték magukat - felszedtek néhány plusz kilót.

A résztvevőket arra kérték, hogy próbálják tartani a súlyukat a vizsgált időszak alatt, de a hogyanról nekik kellett dönteniük. Volt, aki fizikailag aktívabb lett, és volt, aki kevesebbet evett a cél érdekében.

Michelle van Dellen, a University of Georgia Department of Psychology porfesszora, a tanulmány egyik szerzője elmondta, kutatási eredményeik egy olyan teóriát támasztanak alá, amely szerint az emberek nagyon érzékenyek az eltérésekre és a különbségekre a jelenlegi és az elképzelt állapotuk között. Amikor látják ezt az eltérést, akkor hajlandóak lehetnek a viselkedésbeli változásra. „A napi súlymérés pontosan egy ilyen tiszta képet ad a változtatáshoz” – fejtette ki. A jövőben azt is megvizsgálják, hogy a napi mérlegelés kiértékelő grafikon nélkül is ugyanilyen hatásos lenne-e.

Mi az az elhízás?

Az elhízás (obezitás) lényege a kóros zsírfelhalmozódás a szervezetben, a várható élettartam csökkenéséhez, illetve számos egészségi problémához vezethet. Az elhízás mérőszáma a testtömeg index (BMI = body mass index). Világszerte megközelítőleg 1,2 milliárd ember elhízott, akiknél drasztikusan megnő a szív-és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség, a rák, az alvási apnoé, a köszvény, az epehólyag-betegségek, a depresszió kockázata.

TIPP: A megfelelő étrend mellett a napi mozgás (persze nincs kockahas megerőltetés nélkül) is elengedhetetlen! A szakemberek ajánlása szerint napi 20 percet - egy órát lenne jó mozgással tölteni, a megterhelést fokozatosan emelve. A hagyományos sporttevékenységek mellett az úgynevezett életmód testmozgások szerepét is fontos kiemelni. A séta autózás helyett, a lépcsőzés a lift helyett, vagy éppen a kertészkedés is ide sorolható.

A fokozatosan felépített sportok közül a jóga hihetetlen változásokat képes előidézni.

 

Ha a közösségi sportok érdekelnek jobban, akkor itt az acroyoga! A fokozatosan és tematikusan felépített gyakorlás itt is fontos, ezért próbáld ki ezt a mozgásformát vezetett keretek között.

Ez a vakációs lehetőség pedig biztosan nem plusz kilókat ad neked. 

Forrás: https://www.sciencedaily.com/releases/2019/05/190523091305.htm

A bejegyzés trackback címe:

https://focusonblog.blog.hu/api/trackback/id/tr5514871740

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Focus On

A FocusOn blog a testi, lelki, szellemi egészség témáira koncentrál.

Friss topikok

Címkék

1848-49-es forradalom és szabadságharc (1) acroyoga (5) agresszió (1) agy (12) ajándék (1) alvás (1) átlaghőmérséklet (1) bántalmazás (1) befagyasztva (1) betegség (1) boldogság (1) döntésképes (1) egészség (23) egészségmegőrzés (1) egészségnevelés (9) egyenjogúság (1) életkor (1) életmódváltás (1) elhízás (1) ENSZ (2) érintés (1) érzelem (1) Európai Unió (1) fájdalomcsillapító (2) fascia (1) fegyver (1) felmelegedés (1) férfiak (1) fogadalom (1) fogamzásgátlás (1) Föld (5) gyerek (7) gyereknevelés (5) hőség (1) immunrendszer (1) iskola (1) jóga (7) karácsony (1) kiállítás (1) klíma (3) klímaváltozás (3) kommunikáció (11) környezetvédelem (1) kötőszövet (1) kutatás (18) láb (1) lélek (14) Magyarország (1) masszázs (1) meditáció (1) megkönnyebbülés (2) mentálhigiéné (1) migráció (1) mozgás (14) mozgásszegyény életmód (4) műanyag (1) munkaügyi központ (1) nagykorúság (1) nők (2) okostelefon (2) oktatás (7) Olimpia (1) önkéntes (1) onlinetanfolyam (2) párkapcsolat (1) pénz (2) politika (1) psziché (21) pszichológia (1) Rio (1) siker (13) sport (1) stresszkezelés (7) stresszoldás (10) találmány (1) tanács (1) tanár (2) tanfolyam (1) tanulás (2) társas kapcsolatok (11) természetvédelem (10) test (8) thaimasszázs (1) tudomány (24) túlfogyasztás (1) túlpörgés (1) újév (1) ülőmunka (3) unalom (2) ünnep (1) USA (2) vélemény (13) véna (2) videó játék (1) Világörökség (1) visszér (2) visszértágulat (2) WWF (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása