Focus On

Ideje arra koncentrálni, ami igazán számít.

Visszértágulat a lábadon? Így segíts a tüneteken!
Hajlam, életmód, civilizációs betegség – mind oka a visszérproblémáknak

Magyarországon a felnőtt lakosság körülbelül 40 százaléka szenved visszérbetegségtől. A milliméteres, ún. seprűvénák még csak esztétikai problémát okoznak a lábon, az akár centiméteres tágulatok viszont komoly egészségügyi kockázattal is járnak.

maldives-ile-beach-sun-37921.jpeg

Mint a legtöbb betegség esetén, a visszérproblémákról is elmondható: a megelőzés a legjobb ellenszer, azonban fontos hangsúlyozni, nem minden esetben lehet elkerülni a visszértágulatot, hiszen a hajlam is közrejátszhat kialakulásában.

Civilizációs betegség

Amióta két lábra álltunk, hordozzuk a visszértágulat kialakulásának lehetőségét is. Ebben az esetben a gravitáció nem a legjobb barátunk, de azért van még néhány faktor, amelyek miatt sírnak a vénák: a kevés mozgás, a testsúlyfelesleg, az álló –és ülőmunka megfelelő kompenzáció nélkül. Az életkorral nő a veszély, és a nők veszélyeztetettebbek, mint a férfiak. A rossz hír, hogy a visszérbetegség nem gyógyítható, de legyen szó súlyos vagy enyhébb visszértágulatról, számos gyakorlattal csökkentheted a kialakulás esélyét és a tüneteket. Súlyosabb esetekben természetesen létezik orvosi megoldás is.

Ne lógasd a lábad!

Az orvosok szerint nagyon fontos a rendszeres mozgás (az izommunka ugyanis segíti a vénák munkáját – sétálj, biciklizz, ússz), a testsúly ideális szinten tartása, és a vénás keringés javítása. Ez utóbbi egyik leghatásosabb módszere, ha a magasba emeled a lábaidat, vagy legalább felpolcolod őket akár naponta is. Ezért amikor teheted, ne lógasd a lábad!

Mindez a gyakorlatban

Íme, néhány egyszerű jógagyakorlat, amelyeket esténként ajánlott elvégezni ahhoz, hogy megkönnyebbüljenek a vénáid. Emellett a feladatok számtalan más jótékony egészségügyi hatással is bírnak, nem mellesleg pedig stressz csökkentőek, ezért jobban alszol majd tőlük. Ne feledd azonban, a jóga nem gyógyítja meg a visszértágulatot, de segít kezelni a tüneteket és megelőzésre is remek!

Ha érdekel egy dinamikus, vidám, kihívásokkal teli mozgásforma, akkor próbáld ki az acroyogát, amely garantáltan segít a visszérproblémák elkerülésében, vagy enyhítésében is. KATTINTS, ha kíváncsi lettél!

Az otthoni gyakorlásnál fontos, hogy csak a határig menj, ne erőltesd meg magad! Ha egészségügyi problémák miatt nem vagy benne biztos, hogy egy póz jót tesz-e neked, kérdezz meg egy orvost!

A cikk megírásában dr. Somogyi Márta kardiológus főorvos volt segítségemre.

A bejegyzés trackback címe:

https://focusonblog.blog.hu/api/trackback/id/tr1914279765

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Focus On

A FocusOn blog a testi, lelki, szellemi egészség témáira koncentrál.

Friss topikok

Címkék

1848-49-es forradalom és szabadságharc (1) acroyoga (5) agresszió (1) agy (12) ajándék (1) alvás (1) átlaghőmérséklet (1) bántalmazás (1) befagyasztva (1) betegség (1) boldogság (1) döntésképes (1) egészség (23) egészségmegőrzés (1) egészségnevelés (9) egyenjogúság (1) életkor (1) életmódváltás (1) elhízás (1) ENSZ (2) érintés (1) érzelem (1) Európai Unió (1) fájdalomcsillapító (2) fascia (1) fegyver (1) felmelegedés (1) férfiak (1) fogadalom (1) fogamzásgátlás (1) Föld (5) gyerek (7) gyereknevelés (5) hőség (1) immunrendszer (1) iskola (1) jóga (7) karácsony (1) kiállítás (1) klíma (3) klímaváltozás (3) kommunikáció (11) környezetvédelem (1) kötőszövet (1) kutatás (18) láb (1) lélek (14) Magyarország (1) masszázs (1) meditáció (1) megkönnyebbülés (2) mentálhigiéné (1) migráció (1) mozgás (14) mozgásszegyény életmód (4) műanyag (1) munkaügyi központ (1) nagykorúság (1) nők (2) okostelefon (2) oktatás (7) Olimpia (1) önkéntes (1) onlinetanfolyam (2) párkapcsolat (1) pénz (2) politika (1) psziché (21) pszichológia (1) Rio (1) siker (13) sport (1) stresszkezelés (7) stresszoldás (10) találmány (1) tanács (1) tanár (2) tanfolyam (1) tanulás (2) társas kapcsolatok (11) természetvédelem (10) test (8) thaimasszázs (1) tudomány (24) túlfogyasztás (1) túlpörgés (1) újév (1) ülőmunka (3) unalom (2) ünnep (1) USA (2) vélemény (13) véna (2) videó játék (1) Világörökség (1) visszér (2) visszértágulat (2) WWF (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása