Focus On

Ideje arra koncentrálni, ami igazán számít.

10 tipp arra, hogy hirtelen jól érezd magad
Ha adsz, jobban érzed magad, és egészségesebb leszel. Miért?

Az agy egyes területei aktivizálódnak, ha jót teszel. A jócselekedet csökkenti a testben a stresszt, és olyan pszichológiai változásokat idéz elő, amelyeket tudományos eszközökkel is mérni lehet.

26402.jpg

Endorfin, te drága

Az érzet, amit úgy hívnak „a segítő jutalma” bekapcsol, ha adsz. Miért? Mert az agy ilyenkor endorfint (boldogsághormont) termel, egy olyan neurotranszmittert, ami például orgazmuskor is a véredbe pumpálódik. Ezen túl csökkenti a fájdalomérzetet a testben, és euforikus élményt is képes kiváltani. Ez az érzés akár 12 órán át is tarthat. Azért az már elég jó, nem?

Azt akarjuk, hogy mások jónak lássanak minket

Alapvető pszichológiai tény evolúciós alapokkal, hogy az ember elfogadásra vágyik. Sőt, mi több szeretetre. Már az ősidőkben is az adta a bombabiztos alapot egy csapat összetartozásához, hogy a benne élő emberek számíthattak egymásra. Ez az érzelmi biztonság az alapja annak a vágyunknak, hogy jónak tartsanak bennünket. Eszerint ugyanis számíthatunk arra, hogy ha nekünk lesz szükségünk segítségre, akkor kapni fogunk. Leírva mindez elég önző dolognak tűnik, de azt mondom, ha így vagy önző, akkor ahhoz csak gratulálni lehet.

Nahát, már a tudomány is megmondta

Egy 2007-es pszichológiai tanulmányban 65 ember bevonásával végeztek egy egyhónapos vizsgálatot a jócselekedetek hatásairól. Nem meglepő módon azt találták, minél több jót tett másokkal egy résztvevő, annál elégedettebbnek és boldogabbnak érezte magát. Ezzel szemben az élményhajszoló viselkedés nem hozta el az elégedettség érzését.

Önkénteskedés

A világ számos országában hatalmas divat önkéntes munkát vállalni. Míg Magyarországon sokan úgy tartják, hogy abból a kevés szabadidőből, amit kapnak, nem fognak elpazarolni egy percet sem, addig sok helyen az emberek rájöttek arra, hogy az önkénteskedés egyáltalán nem elvesztegetett idő, sőt. Sokkal többet kap belőle vissza az egyén, mint amennyit „belefeccölt”.

Két olyan tanulmány is napvilágot látott, amelyik arra a következtetésre jutott, hogy azok a felnőttek, akik részt vettek önkéntes programokon, tovább éltek, mint a nem önkénteskedő társaik. Egy másik tanulmányból az derült ki, hogy a sokat önkénteskedőknél 44 százalékkal volt kisebb a korai halálozás aránya – ami nagyobb hatás, mint a heti négy testedzés.

volunteerpagepicture.jpgMindez nem varázslat, a jócselekedet stresszcsökkentő hatásával áll összefüggésben. Tartós stresszhatás alatt ugyanis az immunrendszer és a kardiovaszkuláris rendszer gyengül, sokkal fogékonyabbá téve a szervezetet az abnormális sejtszintű változásokra.

KATT, HA ÉRDEKEL AZ ÖNKÉNTESKEDÉS

Mi játszódik le az agyban?

MRI vizsgálatok kimutatták, hogy jószívű, empatikus cselekedetek közben az agy bizonyos területei rendkívül aktívak. Például az agykéreg homloklebenyi része, ami az agyunk vezérigazgatója, az agresszió-szabályozás, a figyelem-összpontosítás a problémamegoldó gondolkodás és a megfontolt, morális cselekvés helye. A többi agyterület összehangolt (integrált) működését irányító prefrontális kéreg érettségétől függ az indulatkezelés, a rugalmas alkalmazkodás, a kiegyensúlyozott ítéletalkotás, az előrelátás, a morális szempontokat is mérlegelő döntéshozatal, az önreflexió, az empátiás és az intuitív készség is.

Ez a rész azonban nem aktiválódik akárhogyan: a mosoly, a hangsúly, egy kedves érintés hozza működésbe. Vagyis a közvetlen kapcsolat két ember között.

Néhány tipp, hogy jobb legyen neked is

  1. Engedd magad elé a pénztárnál azt a vásárlót, aki csak pár dolgot vesz!

    Igen, tudom, az idő pénz, és sietsz, meg eleged van. De ha kipróbálod ezt a kedvességet, akkor garantáltan feltöltődsz. Nálam az egyik kedvenc.

  2. Mosolyogj rá valakire az utcán!

    Jó ég, látom, ahogy kiráz a hideg, és azt mondod magadban, hogy fog a fene mosolyogni, félreértik, hülyének néznek, egyébként is. Halkan jegyzem meg, hogy ami magyarországi utcákon nem szokás, azt más országokban gyakran tapasztalom, egyszerűen és szimplán rá tudnak emberek mosolyogni egymásra. Nem egy ördöngösség.

  3. Átadom a helyem…

    Ezt szerintem nem kell kommentálni. És egy jó tanács, ne tarts attól, hogy egy teltebb hölgyet nézel kismamának. Az a ciki, ha a kismamát nem azonosítod be.

  4. Megkérdezem a kollégámat, hogy van.

    Nem csak úgy megkínálom, aztán lépek, hanem belenézek a szemébe, meghallgatom, és extra szolgáltatásként felteszek még neki két érdeklődő kérdést is. Megfizethetetlen hatás.

  5. Az eladónak jó munkát kívánok.

    Mióta alkalmazom, azóta sokkal jobban szeretek ügyet intézni. Empatikus képességem odáig fejlődött, hogy totálisan átérzem, mennyire idegölő lehet a sok frusztrált, kedvetlen embert kiszolgálni, és sajnálom is érte az eladókat, a pincéreket, a recepciósokat, és mindenkit, aki a pult másik oldalán áll.

  6. Segítek felvinni a babakocsit a lépcsőn.

    Sok a lépcső, nehéz a gyerek, kevés a segítőkész ember. Ilyenkor hősnek érzem magam.

  7. A szomszédot elviszem a megállóig.

    Van néhány idős ember az utcánkban, akik néha akkor indulnak vásárolni, amikor én dolgozni. Egy ideje felajánlom nekik, hogy kiviszem őket a megállóig. Először meglepődtek, de elfogadták a gesztust. Érezhetően jól esett nekik. És nekem is.

  8. Dicsérj! Ha valaki a környezetedben elismerésre méltó dolgot tesz, gratulálj neki!

    Ez elég egyszerű, mert gondolom te is szereted, ha dicsérnek. Így mások is. Ha te dicsérsz – persze hitelesen -, akkor számíthatsz arra, hogy legközelebb téged is észrevesznek.

  9. Írj pozitív online visszajelzést egy olyan vállalkozásról, amit ismersz.

    Manapság minden bokorban terem egy online vállalkozás, és tapasztalatból tudom, mennyire nehéz kitűnni a többi közül. Hatalmas segítség egy pozitív online értékelés, mert ügyfeleket vonz a vállalkozáshoz. Tudd, ha 5 csillagosra értékelsz valakit, akkor egy kisnyuszi nagyon boldog lesz valahol a nagyvilágban. És az online vállalkozó is. És te is.


    Például ide küldhetsz pozitív visszajelzést, és mindenki nagyon boldog lesz. Garantáltan. 
  10. Adakozz!

    Ahelyett, hogy megtartasz valamit, amit talán 10 év múlva kiveszel a dobozból, nézz körül, hogy kinek és hogyan adhatnád át.

    Az adakozásnak vannak fejlett formái is, mint az adó 1 százaléka, vagy egy szervezet segítése. De ha nem akarsz messzire menni, akkor biztos vagyok abban, a saját közösségedben, lakóhelyeden is találsz olyan embereket, akiknek tudsz adni. Én a múltkor egy jó fél adag megmaradt étel adtam oda a majálison egy hajléktalannak. Őszintén örült neki. És én is.


    Forrás: https://www.webmd.com/balance/features/science-good-deeds#3

A bejegyzés trackback címe:

https://focusonblog.blog.hu/api/trackback/id/tr7113884946

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Focus On

A FocusOn blog a testi, lelki, szellemi egészség témáira koncentrál.

Friss topikok

Címkék

1848-49-es forradalom és szabadságharc (1) acroyoga (5) agresszió (1) agy (12) ajándék (1) alvás (1) átlaghőmérséklet (1) bántalmazás (1) befagyasztva (1) betegség (1) boldogság (1) döntésképes (1) egészség (23) egészségmegőrzés (1) egészségnevelés (9) egyenjogúság (1) életkor (1) életmódváltás (1) elhízás (1) ENSZ (2) érintés (1) érzelem (1) Európai Unió (1) fájdalomcsillapító (2) fascia (1) fegyver (1) felmelegedés (1) férfiak (1) fogadalom (1) fogamzásgátlás (1) Föld (5) gyerek (7) gyereknevelés (5) hőség (1) immunrendszer (1) iskola (1) jóga (7) karácsony (1) kiállítás (1) klíma (3) klímaváltozás (3) kommunikáció (11) környezetvédelem (1) kötőszövet (1) kutatás (18) láb (1) lélek (14) Magyarország (1) masszázs (1) meditáció (1) megkönnyebbülés (2) mentálhigiéné (1) migráció (1) mozgás (14) mozgásszegyény életmód (4) műanyag (1) munkaügyi központ (1) nagykorúság (1) nők (2) okostelefon (2) oktatás (7) Olimpia (1) önkéntes (1) onlinetanfolyam (2) párkapcsolat (1) pénz (2) politika (1) psziché (21) pszichológia (1) Rio (1) siker (13) sport (1) stresszkezelés (7) stresszoldás (10) találmány (1) tanács (1) tanár (2) tanfolyam (1) tanulás (2) társas kapcsolatok (11) természetvédelem (10) test (8) thaimasszázs (1) tudomány (24) túlfogyasztás (1) túlpörgés (1) újév (1) ülőmunka (3) unalom (2) ünnep (1) USA (2) vélemény (13) véna (2) videó játék (1) Világörökség (1) visszér (2) visszértágulat (2) WWF (2) Címkefelhő
süti beállítások módosítása