Focus On

Ideje arra koncentrálni, ami igazán számít.


Első szabály: sportolj! A második: okosan sportolj!
Első szabály: sportolj! A második: okosan sportolj!
A magyarok 75 százaléka legalább 2,5 órát ül naponta, az élmezőny 8,5 órát.

Sportolni jó, sportolni egészséges. Ezt mindenki tudja. Mégsem mozgunk. És aki mozog, az sokszor hibásan teszi, ami még többet is árthat, mint amennyit használ. Egy friss közvéleménykutatás szerint a magyar embereknek csupán 33 százaléka mozog rendszeresen, ebből pedig 11 százalék vallja, hogy…

Ne tanulj együtt a gyerekkel!
Ne tanulj együtt a gyerekkel!
Egy kutatás szerint a gyereknek nem tesz jót, ha a szülő együtt tanul vele

Úgy öt éve, egy szép tavaszi délutánon, az alsós udvaron egyik szülőtársam, (egy nagyon lelkes anyuka) megkérdezte tőlem, hogy én mennyit tanulok naponta a gyerekkel. Mint mondta, ő már rettentően fáradt a délutáni leckeírástól, és elég sokat veszekszik is a fiával, de ha ez a jó tanulás feltétele,…

10 tipp arra, hogy hirtelen jól érezd magad
10 tipp arra, hogy hirtelen jól érezd magad
Ha adsz, jobban érzed magad, és egészségesebb leszel. Miért?

Az agy egyes területei aktivizálódnak, ha jót teszel. A jócselekedet csökkenti a testben a stresszt, és olyan pszichológiai változásokat idéz elő, amelyeket tudományos eszközökkel is mérni lehet. Endorfin, te drága Az érzet, amit úgy hívnak „a segítő jutalma” bekapcsol, ha adsz. Miért? Mert az…

Naponta drogozol, ha okostelefonod van
Naponta drogozol, ha okostelefonod van
Egy tudományos kutatás arra a következtetésre jutott, amire minden kicsit is önreflexív ember eljut: az okostelefon függőséget okoz.

Akkor kezdtem el gyanakodni, hogy függő vagyok, amikor többször vibrálást éreztem a zsebemben, és amikor elővettem, néma volt. Szerintem érted ezt a mondatot, akkor is, ha nincs benne a telefon szó. Szerintem veled is előfordult ilyen. Szerintem van olyan ismerősöd, nem is egy, aki a húsvéti…

Fájdalomcsillapítás érintéssel? Most bebizonyították, hogy tényleg működik!
Fájdalomcsillapítás érintéssel? Most bebizonyították, hogy tényleg működik!
A valódi romantika fájdalomcsillapító hatású. És ezt egy tudományos kutatás is alátámasztotta.

Ha eddig úgy tartottad, hogy a kézenfogva járás nyálas romantika, ami ráadásul divatjamúlt is, akkor szólok, hogy döntésed sok jótól foszt meg. Egy új kutatás ugyanis - amelyet a University of Colorado Boulder és a University of Haifa együtt végzett -, egyértelműen bebizonyította, hogy ha egy…

Eddig esküdött a vény nélkül kapható fájdalomcsillapítókra? Akkor most lehet, hogy átgondolja a dolgot
Eddig esküdött a vény nélkül kapható fájdalomcsillapítókra? Akkor most lehet, hogy átgondolja a dolgot
A vény nélkül kapható ibuprofen és paracetamol tartalmú fájdalomcsillapítók befolyásolhatják az ember pszichéjét. Ezt állítja egy új kutatás.

Fáj a feje? Lázas? Megfázott? Közel 50 paracetamol- és ugyanennyi ibuprofen tartalmú vénynélküli gyógyszer közül válogathat a patikákban. Gyors segítség, remek hatás, akkor mi a probléma? Azt eddig is lehetett tudni például, hogy a paracetamol önmagában is májkárosító hatással rendelkező vegyület.…

Az okostelefon boldogtalanná tesz, ha nem vigyáz!
Az okostelefon boldogtalanná tesz, ha nem vigyáz!
Azok a tinik, akik hozzá vannak nőve az okostelefonjukhoz, kifejezetten boldogtalanabbak, vagyis van kapcsolat a kamaszkori elégedettségérzés és a monitoridő között.

Nem kevesebb, mint egymillió amerikai 13, 15, 17 éves diákot kérdeztek okostelefon használati szokásaikról, ezt a kutatást használta fel Jean M. Twenge (San Diego State University) pszichológia professzor társaival, Gabrielle Martinnal (SDSU) és W. Keith Campbellel (University of Georgia). A…

A NASA szerint a Föld 2017-es globális felszíni hőmérséklete az egyik legmelegebb 1880 óta
A NASA szerint a Föld 2017-es globális felszíni hőmérséklete az egyik legmelegebb 1880 óta
Folytatódik a hosszútávú felmelegedés, még akkor is, ha most nagyon hideg van.

Folytatódik a hosszútávú felmelegedés, 2017-ben az átlaghőmérséklet 0,9 Celsius fokkal melegebb volt, mint 1951-1980 között – derült ki a NASA vizsgálataiból. Ez most csak a második helyre volt elég, 2016-ban ennél is forróbb volt a helyzet. A National Oceanic and Atmospheric Administration…

Megszületett a férfi fogamzásgátló tabletta?
Megszületett a férfi fogamzásgátló tabletta?
A Journal of Medicinal Chemistry szaklapban kutatók nemrég arról számoltak be, hogy áttörést értek el a férfi fogamzásgátló tabletta kifejlesztésében.

A pirula alapja az ouabain, egy növény olyan szívbénító hatású kivonata, amit afrikai harcosok és vadászok használtak nyílhegyeik megmérgezésére. Afrikai növények két fajtája termel ouabaint, de emlősök szervezetében több helyen is megtalálható, vérnyomás szabályozó szerepe van. Az orvosok…

Focus On

A FocusOn blog a testi, lelki, szellemi egészség témáira koncentrál.

Friss topikok

Címkék

1848-49-es forradalom és szabadságharc (1) acroyoga (3) agresszió (1) agy (12) ajándék (1) alvás (1) átlaghőmérséklet (1) bántalmazás (1) befagyasztva (1) betegség (1) boldogság (1) döntésképes (1) egészség (21) egészségmegőrzés (1) egészségnevelés (8) egyenjogúság (1) életkor (1) életmódváltás (1) ENSZ (2) érintés (1) érzelem (1) Európai Unió (1) fájdalomcsillapító (2) fascia (1) fegyver (1) felmelegedés (1) férfiak (1) fogadalom (1) fogamzásgátlás (1) Föld (5) gyerek (7) gyereknevelés (4) hőség (1) immunrendszer (1) iskola (1) jóga (6) karácsony (1) kiállítás (1) klíma (3) klímaváltozás (3) kommunikáció (10) környezetvédelem (1) kötőszövet (1) kutatás (15) láb (1) lélek (14) Magyarország (1) masszázs (1) meditáció (1) megkönnyebbülés (2) mentálhigiéné (1) migráció (1) mozgás (11) mozgásszegyény életmód (2) műanyag (1) munkaügyi központ (1) nagykorúság (1) nők (2) okostelefon (2) oktatás (6) Olimpia (1) önkéntes (1) onlinetanfolyam (2) párkapcsolat (1) pénz (2) politika (1) psziché (21) pszichológia (1) Rio (1) siker (11) sport (1) stresszkezelés (6) stresszoldás (10) találmány (1) tanács (1) tanár (2) tanfolyam (1) tanulás (2) társas kapcsolatok (11) természetvédelem (10) test (8) thaimasszázs (1) tudomány (23) túlfogyasztás (1) túlpörgés (1) újév (1) ülőmunka (2) unalom (2) ünnep (1) USA (2) vélemény (13) véna (1) videó játék (1) Világörökség (1) visszér (1) visszértágulat (1) WWF (2) Címkefelhő