Focus On

Ideje arra koncentrálni, ami igazán számít.

Ne tanulj együtt a gyerekkel!
Egy kutatás szerint a gyereknek nem tesz jót, ha a szülő együtt tanul vele

Úgy öt éve, egy szép tavaszi délutánon, az alsós udvaron egyik szülőtársam, (egy nagyon lelkes anyuka) megkérdezte tőlem, hogy én mennyit tanulok naponta a gyerekkel. Mint mondta, ő már rettentően fáradt a délutáni leckeírástól, és elég sokat veszekszik is a fiával, de ha ez a jó tanulás feltétele, akkor ő áll elébe. Bután néztem rá, és azt válaszoltam, hogy én semennyit sem tanulok a gyerekkel. Akkor viszont ő nézett rám kikerekedett szemekkel: és nem félsz, hogy lemarad?

shutterstock_176500682-600x400.jpg

Nem, nem féltem tőle, egyik gyerekemnél sem. Bevallom, sem a lányommal, sem a fiammal nem írtunk együtt leckét, nem gyakoroltunk. Ha gondjuk volt (vagy van), megkérdeztek engem is, ilyenkor persze leültünk együtt okosodni. De alapvetően a tanulást rájuk hagytam, mert ez az ő feladatuk. Ahogy az iskolatáskába bepakolást is rájuk bíztam. És minő borzalom, a reggeli felébredés és elkészülés mázsás terheit is ledobtam a vállamról. Nem keltegettem őket, nem rimánkodtam a felöltözésért, nem ellenőriztem, hogy minden náluk van-e. Húzzák fel a vekkert, és kész.

Igyekeztem hozzászoktatni őket ahhoz, hogy ez az egész iskolásdi, annak minden hozadékával az ő felelősségük, az ő feladatuk. Nem az enyém.

Egyébként a fiam egyszer aludt el, akkor lemaradt az első óráról. Azt hiszem, egy életre megjegyezte, hogy ez nem jó móka…

De visszatérve a közös leckeírásra, lám, egy friss tudományos kutatás igazolja, hogy a gyereknek nem tesz jót, ha a szülő együtt tanul vele.

Az Eastern Finland University és a University of Jyväskylä (finnek, szóval némi-nemű közük azért csak van a jó oktatáshoz) kutatói vizsgálták a kérdést, és arra a számomra egyáltalán nem meglepő következtetésre jutottak, hogy

minél több lehetőséget kap egy gyermek az anyjától arra, hogy önállóan végezze a feladatait, annál kitartóbbá válik a feladatmegoldásban.

Ha viszont az anya fáradhatatlanul segít a gyereknek, állandóan ellenőrzi, kikérdezi, akkor a gyerek kevésbé lesz kitartó, ami viszont az anyát még több beavatkozásra ösztönzi. Ördögi kör.

Jaana Viljaranta professzor a jelenséget úgy magyarázza, hogy ha a szülő engedi a gyerekét önállóan érvényesülni, akkor azt az üzenetet adja át neki, hogy megbízik benne, és elhiszi, hogy a gyereke képes teljesíteni a követelményeket.

Íme, egy elég hatékony stresszoldó módszer - KATT!

Ezzel szemben, a közös leckeírás – főleg akkor, ha a gyerek nem is kérte – azt üzeni, hogy a szülő szerint csemetéje nem tudja megugrani az akadályokat.

A kutatók hangsúlyozzák, van olyan eset, amikor – főleg a gyerek kifejezett kérésére -, jó dolog a segítség. De a szülőnek meg kell éreznie és értenie, hogy mikor kell beavatkozni, és mikor nem. Mert a cél, hogy önálló, kitartó gyereket adjunk a világnak.

(Ez a problémakör természetesen nem vonatkozik azokra, akik otthon tanítják gyermekeiket.)

forrás: https://www.sciencedaily.com/releases/2018/05/180508102151.htm

A bejegyzés trackback címe:

https://focusonblog.blog.hu/api/trackback/id/tr4913929988

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Focus On

A FocusOn blog a testi, lelki, szellemi egészség témáira koncentrál.

Friss topikok

Címkék

1848-49-es forradalom és szabadságharc (1) acroyoga (3) agresszió (1) agy (11) ajándék (1) átlaghőmérséklet (1) bántalmazás (1) befagyasztva (1) betegség (1) boldogság (1) döntésképes (1) egészség (20) egészségmegőrzés (1) egészségnevelés (7) egyenjogúság (1) életkor (1) életmódváltás (1) ENSZ (2) érintés (1) érzelem (1) Európai Unió (1) fájdalomcsillapító (2) fascia (1) fegyver (1) felmelegedés (1) férfiak (1) fogadalom (1) fogamzásgátlás (1) Föld (5) gyerek (7) gyereknevelés (4) hőség (1) immunrendszer (1) iskola (1) jóga (6) karácsony (1) kiállítás (1) klíma (3) klímaváltozás (3) kommunikáció (10) környezetvédelem (1) kötőszövet (1) kutatás (15) láb (1) lélek (14) Magyarország (1) masszázs (1) meditáció (1) megkönnyebbülés (2) mentálhigiéné (1) migráció (1) mozgás (11) mozgásszegyény életmód (2) műanyag (1) munkaügyi központ (1) nagykorúság (1) nők (2) okostelefon (2) oktatás (6) Olimpia (1) önkéntes (1) onlinetanfolyam (2) párkapcsolat (1) pénz (2) politika (1) psziché (20) pszichológia (1) Rio (1) siker (11) sport (1) stresszkezelés (5) stresszoldás (10) találmány (1) tanács (1) tanár (2) tanfolyam (1) tanulás (2) társas kapcsolatok (11) természetvédelem (10) test (8) thaimasszázs (1) tudomány (23) túlfogyasztás (1) újév (1) ülőmunka (2) unalom (2) ünnep (1) USA (2) vélemény (13) véna (1) videó játék (1) Világörökség (1) visszér (1) visszértágulat (1) WWF (2) Címkefelhő