Focus On

Az unalom szélsőségesebb politikai nézetekhez vezethet

Az unalom hozzájárulhat a politikai nézetek kiszélesedéséhez a szavazók körében – állítja egy új tanulmány, amelyet a King’s College London és a Limerick Egyetem kutatói végeztek.

2016. július 17. - alsogood

b17a1a91f685c88ef98669850d5b6049.jpg

A tanulmány a European Journal of Social Psychology számában jelent meg, az eredmények egy kísérleten és két tudományos felmérésen alapulnak, amelyeket Írországban végeztek.

Kiinduló kísérletükben a kutatók 97 embert toboroztak az egyetemi campusról. A résztvevők először politikai irányultságukat mondták el (liberálisnak vagy konzervatívnak tartják-e magukat), mielőtt véletlenszerűen kijelölték őket arra, hogy feladatokat oldjanak meg. A feladatok egyik csoportja különlegesen unalmas volt, míg a másik részük viszonylag kevésbé egyhangú.

Az a csoport, amelyiknek a különlegesen unalmas feladat jutott, 10 referencialevelet másolt le a betonkeverésről, míg a másik csoportnak csak kettőt kellett. Miután elvégezték a feladatokat, a kutatók megkérték a résztvevőket, hogy újra jellemezzék politikai nézeteiket. Ezúttal azonban egy hét pontos skálán kellett ezt megtenniük.

A kutatók azt találták, hogy a kevésbé unalmas csoportba beosztott liberálisok jóval mérsékeltebbek lettek, összehasonlítva őket a másik csoporttal. Hasonló trendet találtak a konzervatívoknál is, habár ez nem volt szignifikáns eredmény, mivel a jelentkezők között csupán 26 jobboldali érzelmű jelentkező volt, ami a kutatás statisztikai erejét csökkentette.

A tanulmány írói ugyancsak elvégeztek egy kutatást 859 Írországban élő emberen és azt találták, hogy azok, akik könnyen elunták magukat, hajlamosak jóváhagyni a sokkal extrémebb politikai nézeteket. Egy másik, 300 emberen végzett kutatás szerint az unatkozásra való hajlamot az életben való célok keresésével társítják az emberek, amit pedig politikai szélsőségességgel kapcsoltak össze.

Dr Wijnand van Tilburg a King's College Londonból állítja: „Az unalom zaklatottá tesz – arra sarkallja az embert, hogy olyan elfoglaltságot találjon, amely ösztönző, izgalmas és a cél érzetét kínálja. A politikai ideológiák pedig felkarolják ezt a vágyat”.

97bfe15191f88e75fd605baaa1789fd0.jpg

Hozzátette, az unalom motiválja az embereket, hogy megváltoztassák a helyzetüket és elősegíti az elköteleződést olyan elfoglaltságok iránt, amelyek sokkal értelmesebbnek tűnnek, mint az éppen rendelkezésre állók. Szerinte magunkévá tenni egy sokkal szélsőségesebb politikai ideológiát, egy módja annak, hogy az ember értelmet fecskendezzen egy unalmas helyzetbe.

Dr Eric Igou a Limerick egyetemről kifejti, „ezek a tanulmányok jelzik, hogy a politikai nézetek részben az unalmon alapulnak, és azon az igényen, hogy ellensúlyozzuk ezeket a negatív élményeket olyan ideológiákkal, amelyek az értelem ígéretével kecsegtetnek az életben. A tanulmány következtetései egyértelműek. Meglehet, hogy a politikai szélsőséges emberek és csoportok, legalább részben, a mindennapi életükben megélt unalom által vezetettek, így keresve maguknak olyan lehetőségeket, amelyek jelentőségteljesnek tűnnek”.

22a3e3220e1263afdfc5203a99848019.jpg

Hozzá kell tenni, hogy bár a kutatók rámutattak, az unalom szerepet játszik a politikai légkör kialakulásában, még nem tisztázott, hogy mekkora mértékben.

Dr van Tilburg állítja, „a politikai orientáció vagy a politikai atmoszféra általánosságban, természetesen egy komplex jelenség, számos más változó is befolyásolja”. Kutatásuk rámutatott, hogy az unalom ezek közül az egyik, de nem tesztelték, mekkora valójában ez a szerep.

A kutató hangsúlyozta, az unalom fontosságának szerepe a politikai klímában változhat az összefüggések tükrében. Például amikor más erős faktorok is közrejátszanak, az unalom szerepe elhomályosulhat, és fordítva.

Az unalom nagyságának szerepébe való jobb betekintéshez vizsgálni kellene, hogyan viselkednek a szavazók egy választáson és ezt összevetni az emberek egyéni unalomtűrésével. Jelenleg nincs erre vonatkozó adat, de bizonyosan érdekes jövőbeli irány ez a kutatóknak, akik az unalmat és a szavazati viselkedést akarják tanulmányozni.

(forrás: https://www.sciencedaily.com/releases/2016/07/160707115449.htm)

A bejegyzés trackback címe:

http://focusonblog.blog.hu/api/trackback/id/tr598896300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

indapicsa 2016.07.18. 07:23:31

A pofátlanul túlfizett brit kutatók csak akkor kapnak pénzet, ha az eredményeiket publikálják is. Tehát, ha 1000 módot találtak arra, hogy nem lehet aranyat alkimizálni, az is egyfajta eredmény. Másrészt, a kutatás épp érvekkel is könnyedén megmagyarázható:
1, aki unatkozik, olvas
2, aki olvas, olvas politikát is
3, aki politikát olvas, annak az esetek többségében elege lesz

kérem a pénzet, és fákjú brekszit!